Időjárási helyzet
Kicsit elkésett a nyár
Északnyugat-Európa fölött többközéppontú ciklonrendszer található. Ennek előoldalán dél felől továbbra is meleg, száraz léghullámok érkeznek fölénk.
2014.10.10 10:28ma.huAz előttünk álló hétvégén az átlagosnál több fokkal melegebb, csapadékmentes időre lehet számítani. Dél felől továbbra is enyhe légtömegek áramlanak a Kárpát-medence fölé.
Hőmérsékleti mező (kb. 1500 m-es magasságon) péntek 2 órakor (00 UTC)
Pénteken még csak helyenként, hétvégén azonban az ország északi felén már több helyen párássá válik a levegő, éjszaka foltokban köd képződik, emellett alacsonyszintű rétegfelhőzet is kialakul. Csapadék az ország legnagyobb részén nem lesz, legfeljebb vasárnap lehet egy-egy zápor a nyugati határvidéken, emellett elvétve szitálás is előfordulhat a rétegfelhőzetből.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, a derült, szélcsendes helyeken azonban ennél kissé hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között alakul, de a tartósan felhős, párás helyeken ennél kissé hidegebb is lehet.
Számottevő változás a jövő hét első felében sem várható, az időjárási frontok továbbra is elkerülik térségünket.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


