Időjárás
Felhők közül a nap, kissé ködös közjátékkal
Éjszakára még mindig bújjunk a takaró alá, a hét utolsó napján azonban kellemes, napos idő várható.
2014.09.27 14:36MTIVárható időjárás az ország területén vasárnap estig:
A napos keleti tájakon is átmenetileg megnövekedhet a felhőzet, azonban ott csapadék nem valószínű. Ugyanakkor a Dunántúlon kezdetben még elszórtan előfordul kisebb eső, majd arrafelé is szakadozik, csökken a felhőzet.
Éjszaka már a Duna-Tisza közét leszámítva kevés lesz felettünk a felhő.
A Dunántúlon nagyobb területen, másutt kisebb körzetekben köd képződik.
Vasárnap a köd megszűnése után általában zavartalan lesz a napsütés. Az északi, északnyugati szél szombat estig helyenként megélénkül, vasárnap gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 4 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 18 és 22 fok között várható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


