Időjárás
Esernyő szinte mindenütt kelleni fog
Két északnyugati és két délkeleti megye kivételével az ország egész területére figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat a felhőszakadás, illetve a nap folyamán várható jelentős mennyiségű eső miatt.
2014.09.10 07:02MTI
freedigitalphotos.net/arztsamui
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten, ezért ezeken a területeken elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyében, továbbá Budapesten arra is számítani lehet, hogy intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt is 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Ezért ezekre a területekre a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint általában mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20-26 Celsius-fok között alakul, de a tartósan esős tájakon csak 18, 19 fok valószínű. Késő este 15-20 fok lesz a jellemző.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


