Vihar
Másodfokú riasztás már sehol sincs - eső viszont lesz még bőven
Pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 10 és 16, másutt 15 és 21 Celsius-fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken.
2014.05.16 07:19MTI
Forrás: youtube.com
Péntek hajnalban mindenhol visszavonta a viharos szél miatti másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ugyanakkor az ország nagy részén sok csapadékra figyelmeztetnek.
A péntek éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a nap folyamán Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében lehetnek még 70 kilométer/órát meghaladó széllökések. Emiatt ezeken a területeken elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az ország tizenhárom megyéjében és a fővárosban a várható jelentős eső, illetve felhőszakadás miatt van érvényben figyelmeztetés. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mivel itt 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. A nap folyamán ugyancsak sok esőre lehet számítani Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében is.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban felhőszakadás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken egy-egy intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt eshet le 25-30 milliméternél is több csapadék.
Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 10 és 16, másutt 15 és 21 Celsius-fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


