Jövőheti időjárás
Átmeneti lehűlés után ismét melegszik a levegő
A jövő hét elején nem várható csapadék, viszont hűvös lesz, helyenként 1-2 Celsius-fokig hűl le a levegő.
2014.05.04 17:24MTI
A hét második felében ismét többfelé kell számítani esőre, a hőmérséklet néhol 25 fokig emelkedik - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
Hétfőn és kedden is alapvetően napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Hétfőn a Tiszántúlon még többször megerősödik a szél, de kedden már csak a Kisalföldön élénkülhet meg a légmozgás.
Hétfőn a legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de Pest és Nógrád megyében a szélvédett helyeken talaj menti fagy is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között várható.
Kedden a leghidegebb órákban 1-6 fok között, nappal 18-22 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán eleinte változóan, majd többnyire erősen felhős lesz az ég. Délutántól, estétől északnyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporra számítani. A minimum-hőmérséklet 5-10 fok között valószínű. A maximumok várhatóan 19-24 fok között alakulnak.
Csütörtökön sok napsütés várható, de több helyen lehet záporeső, keleten eső. Megélénkülhet, helyenként meg is erősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13, a legmagasabb 18-23 fok között alakul.
Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható helyenként kisebb záporral. A leghidegebb órákban 5-11 fok valószínű. Nappal 21-25 fokig melegedhet a levegő.
Szombaton több-kevesebb napsütés mellett nyugaton előfordulhat elszórtan zápor, zivatar. A Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik a szél. A minimum-hőmérséklet 7-12 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 18-25 fok között alakulnak.
Vasárnap csak kevés napsütés várható, s több helyen előfordulhat eső, zápor. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13 fok között valószínű. A maximum-hőmérséklet várhatóan 16-23 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06