Por és homokvihar is előfordulhat
Viharos szél támad szombaton!
A várható viharos szél miatt tizenöt megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki március 15-re, szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Helyenként por-, illetve homokvihar is kialakulhat.
2014.03.14 17:51MTI
MTI, archív
Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzés szerint másodfokú, vagyis narancssárga figyelmezetést adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Pest megyére, valamint a fővárosra. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
Baranya, Somogy, Vas és Zala megyére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezekben a megyékben is 70 kilométer/órásnál erősebb széllökések lehetnek.
A meteorológiai szolgálat azt írta: szombat délelőttől, déltől fokozatosan megerősödik, majd egyre többfelé (előbb az északi megyékben, később a déli országrészben is) viharossá fokozódik a nyugati, majd északnyugatira forduló szél. A viharos szél helyenként por- vagy homokvihart okozhat. Szombat estétől a szél átmenetileg veszít erejéből.
Az előrejelzés szerint eleinte derült idő várható, majd a déli óráktól észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és délután elszórtan eső, zápor is kialakul. Estétől észak felől felszakadozik a felhőzet, és a légmozgás is mérséklődik, de továbbra is lehetnek erős széllökések.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 3 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél kissé hidegebb, az Alföld északi részén pedig néhány fokkal melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


