Gumiellenőrzés
Korlátozás után kerékellenőrzés a határátkelőnél
Reggel hattól egy órán át veszteglésre kényszerültek a 7,5 tonnánál nehezebb teherjárművek a hegyeshalmi határátkelő belépő oldalán a rossz időjárási viszonyok miatt
2013.12.07 08:45MTI
Albert-Dobos Viktória, a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: az intézkedésre azért rendelték el, mert Tatabánya környékén járhatatlanná vált a sztráda, és el akarták kerülni, hogy a hó eltakarításának ideje alatt érkező újabb járművek nehezítsék a munkálatokat; ezért Hegyeshalomnál parkolóba terelték a kamionokat, amelyeknek ott kellett várakozniuk.
Hozzátette: a rendőrség már feloldotta a korlátozást, ugyanakkor megkezdték e járművek ellenőrzését, hogy csak a megfelelő gumival rendelkezők folytathassák útjukat.
A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszáról a Budapest felé tartó oldalon több ponton leterelik a kamionforgalmat.
Tájékoztatásuk szerint Győr-Moson-Sopron megyében az erős, viharos szél mellett a havazás is nehezíti a közlekedést, emiatt a rendőrség az M1-es autópályán Budapest felé a 100-as kilométernél az 1-es főútra, a 105 kilométernél az M19-es főútra, míg a 119-es kilométernél a 82-es útra tereli a kamionforgalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


