Piciny csipkeszoknya fokozza a csáberőt
18+ fotók - Szendének tűnik, pedig belevaló cicababa!
Natacha pont olyan, mint egy elsőbálozó érettségiző lány, aki még nem fejezte be az öltözést a szalagavatóra. De a jelek szerint nem is fogja, épp ellenkezőleg: inkább lefelé hullanak azok a fehérneműk!
18+ Ismerkedjen meg a csábító Natachával! 
A kis Natiból nagylány lett és már Natachának hívják, csak úgy látszik, nem vette észre az idő múlását, és még mindig ugyanazt a kis szoknyácskát hordja, amit még az oviban adott rá a mamája. De ez nem akkora baj, mert így legalább látni engedi a formás combjait, amit bűn lenne elrejteni a szemek elől.
Mint ahogyan a két sötét mellbimbóját is, amit igaz, hogy épp csak a végén villant meg teljes valóságában, de vaknak kell ahhoz lenni, hogy ne szúrja ki a szemünket az átlátszó és különösen vékonyka melltartón keresztül.
Persze az is lehet, hogy Natacha épp most készül a szalagavatójára, és élete első bálján igen szexi fehérneműt akar az estélyi alá venni, csak valahol félúton elfelejtette, mit is kezdett, és a többi ruharadab felvétele helyett még az eddigiektől is elkezd szabadulni.
Ebből biztos nem lesz angol keringő, másfajta táncot fog Natacha járni!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


