Marad a brazil-finn páros?
Massa helye nincs veszélyben
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősítette, csapata brazil versenyzője, Felipe Massa annak ellenére sincs különösebb nyomás alatt, hogy borzalmasan gyengén kezdte meg az idei évet.
2008.04.02 11:33f1vilag.huAzt követően, hogy egy motorhiba miatt feladni kényszerült a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, Massa egy vezetői hibának köszönhetően a második helyről búcsúzott a két héttel ezelőtt megrendezett Maláj Nagydíjon. Mindez pedig olyan híreszteléseket indított útjára, melyek szerint veszélybe került a brazil versenyző helye a Ferrarinál, jóllehet egészen a 2010-es idény végéig érvényes szerződés köti az olaszokhoz.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo azonban cáfolta a pletykákat, és kijelentette, nekik van a legjobb felállásuk a Forma-1-ben. "Felipe Massa egyáltalán nincs veszélyben" – mondta di Montezemolo a Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában. "Úgy gondolom, hogy a Ferrarinak van a legnagyszerűbb párosa a világon. Biztos vagyok benne, hogy Felipe jól fog menni Bahreinben, miután fantasztikusan teljesített az időmérőn Malajziában."
Az elnök azt is hozzátette, a szezonnyitón elszenvedett súlyos vereség után egyáltalán nem ijedt meg, mert nagyon is jól tudta, hogy csapata már a második versenyen visszavág ellenfeleinek. "Megmondom őszintén, hogy számítottam erre, hiszen egy kivételes csapatunk van, és autóink is hihetetlenül versenyképesek" – mondta di Montezemolo. "Nem egyszerű a küzdelem, hiszen a legnagyszerűbb autógyártók vannak jelen a Forma-1-ben." "Mindezek ellenére abszolút magabiztos vagyok, hiszen tudom, hogy egy nagyon jó fejlesztési programunk van az idei évre" – tette hozzá a Ferrari elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


