Forma-1 gyanú
Csapatutasítás a Ferrarinál Malajziában?
A Jordan és a Jaguar istálló egykori főtervezője, Gary Anderson szerint a Ferrari szándékosan vette el Felipe Massától az első helyet a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott, és egész az első kiállásig az élen állt Raikkönen előtt.
2008.03.29 11:35f1vilag.huA Ferrari brazil versenyzője magabiztosan vezetett, ám Kimi Raikkönen egymás után megfutott gyorskörei elégnek bizonyultak ahhoz, hogy megelőzze csapattársát a kiállások első körét követően. "Ahogy Raikkönen megelőzte Massát az első kiállást követően, gyanút kelt bennem, hogy a Ferrari ezt már az elején eltervezte" – mondta a szakember a svájci Motorsport Aktuellnek adott interjújában.
Anderson azt is elmondta, véleménye szerint a Ferrari továbbra is alkalmazza a csapaton belüli sorrendet, és egyértelműen Raikkönen az olaszok favoritja. "Nem szabad elfelejteni, hogy arról az emberről beszélünk, aki a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher helyét vette át a csapatnál" – folytatta Anderson, aki egyébként dicsérő szavakkal illette Raikkönent.
"Számomra az első kanyar volt a verseny legfőbb momentuma, mikor Raikkönen elég intelligens volt ahhoz, hogy ne ütközzön össze Felipével."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06