Az utolsó futam dönt?
Raikkönen kemény küzdelemre számít az idei évben
Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is csak a szezon utolsó versenyén dől majd el a bajnoki cím sorsa, és egészen addig vérre menő küzdelem lesz a még harcban lévő versenyzők között az élen.
2008.03.26 11:04f1vilag.huA Ferrari finn versenyzője fölényes győzelmet aratott a hétvégi Maláj Nagydíjon, ahol riválisai, a McLaren versenyzői egyszerűen képtelenek voltak felvenni a versenyt az olaszokkal. Mindez azok után jött, hogy egy héttel ezelőtt Lewis Hamilton magabiztosan megnyerte a szezonnyitót Melbourne-ben, ahol technikai problémák miatt, egyik Ferrari sem ért célba. "Nagyon szoros lesz a küzdelem az egész szezonban" – írja Raikkönen saját weboldalán.
"Ahogy azt már az első versenyen is mondtam, nagyon hosszú lesz az idei szezon. Még csak most kezdődött el a bajnokság, és senki nem tudja megmondani, mi lesz a következő versenyen."
"Természetesen egy győztes autónk van. Amíg minden rendben megy, addig minden esélyünk megvan a győzelemre. Már csak az időmérőn kellene javítanunk. Ha a kvalifikáció jól sikerül, az sokat segíthet a versenyen. Természetesen nagyon örülök, hogy ismét nyerni tudtam. Nagyon jó érzés volt hazarepülni a vasárnap történtek után. A versenyen minden a terveink szerint zajlott."
"Amíg nincsenek problémáink, a sebességünk kiváló. Efelől semmi kétségünk. Autóink elég erősek ahhoz, hogy megszerezzük, és megtartsuk az első helyet" – folytatta a finn versenyző, aki bevallotta, semmi erőfeszítésébe nem került a hétvégi győzelem, és sokkal gyorsabban is tudott volna menni, ha arra szükség lett volna.
"Könnyű győzelem volt. Már hamar visszavettünk a tempóból, hogy spóroljunk a technikával a következő versenyre. Sokkal gyorsabb is lehettem volna, de erre nem volt szükség."
"Malajziában szereztem meg első futamgyőzelmemet a Forma-1-ben. Ahogy emlékszem, az sem volt egy nehéz győzelem. Ez is azt mutatja, hogy ha az autóval minden rendben, akkor Sepang igenis fekszik nekem" – tette hozzá Raikkönen. A Ferrari világbajnoka jelenleg a bajnokság második helyén áll, három ponttal lemaradva az éllovas Hamilton mögött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06