Technikai szünetetet vezetnének be
2013-tól "visszatér" a Forma-1?
A legfrissebb hírek szerint 2013-tól a csapatok technikai szabadságot kaphatnak. Ha ez megvalósul, akkor még a legnagyobb kritikusok is a nap 24 órájában nyalhatnák a szájukat.
2010.04.27 16:40f1-live.huA Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke, Max Mosley tavaly komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy bevezessék a költségvetési sapkát 2010-ben a Forma-1-ben. Ideig-óráig érvényben is volt a 30 millió fontos költségvetési sapka, majd az istállók nyomására elvetették azt.
A kevesebb pénzből gazdálkodó csapatoknak nem kellett volna tartaniuk attól, hogy nem tudják majd tartani a versenyképességet illetően a lépést a többiekkel.
Ezen csapatok technikai szabadságot élvezhettek volna. Többek között szabadon tesztelhettek, dolgozhattak volna a szélcsatornában, valamint olyan motort is igénybe vehettek volna, amelynek nem korlátozzák a fordulatszámát vagy egyszerűen nem fagyasztják be azoknak a fejlesztését.
A legújabb Concorde Egyezmény 2012 év végén érvényét veszíti. 2013-tól komoly változásokon mehet át a kategória. A Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA) többek között a motorokról (turbó, bi-turbó, gázturbinás) is egyeztet.
A legfrissebb hírek szerint 2013-tól életbe léphet az a technikai szabadság az istállók háza táján, amit még Mosley kezdeményezett.
Ez sokak szerint visszahozná azt a korszakot az F1-be, ami a legjobb volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


