Forma-1
Vettel a visszatérésen gondolkodik
Sebastian Vettel számára az egyik lehetőség épp a német Mercedes csapatnál alakulhat ki.
2024.04.03 18:44MTIA Forma-1-be való visszatérésen gondolkodik a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki 2022-ben vonult vissza, az utóbbi időben azonban többek között Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfőnökével, illetve más istállók vezetőivel is egyeztetett.
A 36 éves német ex-versenyző a Sky Sports televíziós csatornának szerdán azt mondta, "feltételes módban" ő is tagja annak a piacnak, amelyről pilótákat választanak a következő idényre.
"A lehetőség ott van, hiszen nincs versenyzői ülésem, a kérdés viszont az, hogy én szeretnék-e versenyezni. Azt hiszem, ez a csomagtól függ. Nem azért vonultam vissza a Forma-1-ből, hogy visszatérjek, de azt is mondtam, hogy soha nem tudhatjuk, mi történik. Ez a kijelentésem még mindig megállja a helyét" - nyilatkozta Vettel.
A Red Bull-lal négy vb-címet nyerő ex-pilóta az egymás után aratott diadalai után a Ferrarihoz szerződött, ott azonban hat év alatt nem sikerült vb-trófeát begyűjtenie, pályafutását pedig az Aston Martinnál fejezte be.
Vettel számára az egyik lehetőség épp a német Mercedes csapatnál alakulhat ki, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton ugyanis jövőre már a Ferrari versenyzője lesz. A 39 éves Hamilton helyére sajtóértesülések szerint a 42 esztendős spanyol Fernando Alonso is eséllyel pályázik, a jelenleg az Aston Martinnál vezető kétszeres vb-győztest állítólag szintén megkörnyékezte a Mercedes.
A legutóbb a Porsche Penske Le Mans-ban bevetésre kerülő versenyautójával is tesztelő Vettel elismerte, egyeztetett már Toto Wolff-fal, de úgy fogalmazott, nem a versenyzői ülés volt a téma.
"Röviden átbeszéltük a kialakult helyzetet, ugyanakkor másokkal is szoktam kommunikálni, mert változatlanul tartom a kapcsolatot a Forma-1-ben dolgozókkal. Vannak ötleteim is, de majd meglátjuk, hogy ezekből lesz-e valami. Azt hiszem, szükség lesz még néhány telefonbeszélgetésre, hogy többet megtudjak a Mercedes terveiről, de kétségtelen, hogy a mezőny egyik legjobb ülése vált szabaddá" - mondta Vettel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
- 12:47 Újabb hulladékudvarokat épít a MOHU
- 10:31 GVH: visszaélhetett erőfölényével egy Pest vármegyei víziközmű szolgáltató
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06