Forma-1
Oscar Piastrival szerződést hosszabbított a McLaren
Piastri az eddigi 15 idei futamból hatszor pontszerzőként zárt.
2023.09.20 16:10MTIA 2026-os idény végéig meghosszabbította az ausztrál Oscar Piastri szerződését a McLaren Forma-1-es istálló.
A brit csapat szerdai bejelentése azt is jelenti, hogy a következő évekre biztosított a versenyzőpáros, Lando Norris ugyanis már tavaly aláírt a 2025-ös szezon végéig.
A 22 éves Piastri 2021-ben megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, 2022-ben pedig a francia Alpine istálló teszt- és tartalékversenyzője volt. Tavaly júniusban a Williamsnek akarták kölcsönadni, de amikor a kétszeres világbajnok Fernando Alonso bejelentette, hogy az idén már az Aston Martinnál versenyez majd, akkor Piastrival akarták pótolni a spanyolt. Az Alpine hivatalos közleményt is kiadott erről, az ausztrál versenyző azonban saját Twitter-oldalán cáfolta a bejelentést, közölte, hogy nem írt alá szerződést az Alpine-nal és nem is fog vezetni náluk. Az ügy végül azzal zárult, hogy az Alpine idő előtt felbontotta Piastri szerződését, így az ausztrálnak lehetősége nyílt aláírni 2023-ra a McLarenhez.
Piastri az eddigi 15 idei futamból hatszor pontszerzőként zárt, 42 pontjával 11. az egyéni vb-pontversenyben. Csapattársa az idén már háromszor állt dobogón - minden alkalommal másodikként - és 97 pontot szerzett, amivel nyolcadik az egyéni összetettben. A Norris-Piastri duóval a McLaren 139 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök ranglistáján.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:31 Jobbik: védett státuszt a magyar dolgozóknak!
- 5:30 Kelemen Hunor: 2024 sordöntő év lehet a romániai magyarok számára
- 4:30 Bővült Netrisk csoport
- 3:30 GFM: a kormány 2024. április 1-jéig meghosszabbítja a kamatstopot a kkv-k esetében is
- 2:30 Klímacsúcs - Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet
- 1:30 A takarékos és tudatos ünnepi előkészületekről beszélgetett vendégével Áder János új podcastjában
- 0:30 Pert indított a Meta ellen több mint nyolcvan spanyol sajtóorgánum
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06