Autósport
Forma-1-es sorozat indul női tehetségeknek
Új versenysorozattal támogatják a női pilóták fejlődését a Forma-1 irányítói.
2023.04.27 16:47MTIAz F1 Academy elnevezésű széria pénteken rajtol az ausztriai Spielbergben három futammal, és az év során további hat helyszínen kerül sor 3-3 versenyre. A szezonzárót októberben, az Egyesült Államok Nagydíjával párhuzamosan rendezik meg a texasi Austinban. A női sorozatban öt csapat vesz részt 3-3 pilótával, az F1 autónként 150 ezer eurót biztosít a költségekre.
"Ez a kezdeményezés lehetőséget kínál arra, hogy a női tehetségek eljussanak az autósport elitkategóriájába" - jelentette ki a sorozat igazgatója, Susie Wolff, korábbi F1-es tesztpilóta és egyben a Mercedes-csapatfőnök Toto Wolff felesége.
Stefano Domenicali, a Forma-1 ügyvezetője is bízik benne, hogy az F1 Academy révén hamarosan női pilóta kerülhet a száguldó cirkuszba.
"Ez a projekt azért jött létre, mert hiszünk abban, hogy egy napon koedukált lesz az F1" - mondta az olasz sportvezető.
A Forma-1-ben eddig két nő szerepelt versenykörülmények között 1950 óta: Maria Teresa de Filippis az 50-es években három nagydíjon indult, míg a szintén olasz Lella Lombardi 12 futamon vett részt, és 1975-ben hatodik lett egy félbeszakított spanyolországi futamon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene
- 15:04 Az agglomerációban is segítséget nyújt a jegyvásárlásban a BKK alkalmazása
- 14:02 Kína megnyitotta első tengeren átívelő nagysebességű vasútvonalát
- 13:01 Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06