Forma-1
A pilótatársaknál is Verstappen nyert
A Forma-1 pilótái a világbajnok Max Verstappent választották a szezon legjobb versenyzőjének.
2021.12.30 19:16MTIA szavazás végeredményét az autós gyorsasági világbajnokság honlapján tették közzé csütörtökön. A Red Bull holland pilótája 21 pontos előnnyel végzett az élen a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a szavazás tavalyi győztese előtt.
A Mercedes brit versenyzője 192 pontot kapott a társaktól, a harmadik, szintén brit Lando Norris (McLaren) pedig 110 pontot gyűjtött.
A pilóták rangsorában a hatodik pozíciót érdemelte ki a Forma-1-be kétéves kihagyás után visszatért kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Alpine), aki tizedik lett az elmúlt idény vb-pontversenyében.
A voksolásban résztvevők mindegyike a legjobb tíz versenyzőt jelölhette meg, a legjobb 25 pontot kapott, a lista tizedik helyéért pedig egy pont járt.
Korábban a csapatok vezetői is Verstappent választották az idény legjobbjának. A 24 éves holland pályafutása során először lett világbajnok, megszakítva Hamilton nyertes sorozatát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06