Forma-1
Kiderült, miért nem tudott rajthoz állni Leclerc
Leclerc helye ezért üresen maradt a rajtrácson, a futamot pedig a második kockából startoló holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte.
2021.05.25 09:48MTIA kardántengelyagy meghibásodása miatt nem tudott rajthoz állni a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője, aki szombaton megnyerte az időmérő edzést hazai futamán.
Az olasz istálló közlése szerint a hiba az időmérőn történt baleset következménye volt. Miután az autót visszaszállították Maranellóba, a vizsgálatok során kiderült, hogy a baloldali agy károsodott, majd amikor Leclerc vasárnap bevett néhány kanyart a pályán, el is tört.
A 23 éves monacói pilóta a boxutcából kivezető körön jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a versenyautójával, ezért lassú tempóban visszagurult a boxba. A Ferrari szakemberei átnézték a versenyző autóját, és arra jutottak, hogy Leclerc nem tud elindulni a futamon.
A pilóta szombaton megnyerte az időmérőt, az utolsó gyors körén azonban összetörte a Ferrarit, mivel a szalagkorlátnak ütközött. Az olasz istálló szakemberei ezután átvizsgálták a versenyautó sebességváltóját, de nem találtak komoly problémát, és nem cserélték ki az alkatrészt.
Leclerc helye ezért üresen maradt a rajtrácson, a futamot pedig a második kockából startoló holland Max Verstappen (Red Bull) nyerte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06