Forma-1
Magyar Nagydíj - Kánikula nem, eső viszont lehet a vasárnapi futamon
Egy magassági hidegörvény érte el a Kárpát-medencét.
2020.07.17 17:45MTIKánikula nem, de eső okozta izgalmak annál inkább lehetnek a Magyar Nagydíjon - közölte Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pénteken az MTI megkeresésére.
A meteorológus kiemelte: egy magassági hidegörvény érte el a Kárpát-medencét, ennek hatására általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak időnként szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Ennek hatására változékony és csapadékos időjárásra lehet számítani a nagydíj során.
Szombaton erősen felhős, borongós idővel indul a nap, délutánra vékonyodhat el kissé a felhőzet. Reggel, kora délelőtt még tartós eső várható, majd délutánra már jelentősen csökken a csapadékhajlam, így az időmérő edzést legfeljebb futó záporok zavarhatják. Időnként megélénkülhet az északnyugati szél. A maximum-hőmérséklet 20, 21 fok körül alakul.
Vasárnap kezdetben erősen felhős lesz az ég, majd délután szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, illetve rövid napos periódusok is lehetnek. A késő délelőtti óráktól kezdődően zápor, zivatar is kialakulhat, így az igazi izgalmak a csapadék tekintetében is vasárnap a délutáni órákban kezdődnek. Egy intenzívebb zápor-, zivatargóc kialakulása esetén hirtelen változhat a pálya nedvességi karakterisztikája, így igazi kihívást állít - jelen számítások szerint - a csapatok elé a futam. Időnként megélénkül az északi szél. A hőmérséklet a futam idején 24, 25 fok körül alakul - fejtette ki a meteorológus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
- 18:18 Folyamatosak voltak az utórengések szombat éjszaka Csongrád térségében
- 16:17 NGM: a magyar üzemanyagárak a továbbra is kedvezőbben alakulnak a szomszédos országokhoz képest
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06