Koronavírus/Forma-1
A Bild szerint duplázhatnak a Hungaroringen
A Bild értesülése szerint a koronavírus-járvány miatt megtépázott Forma-1-es idényben két futamra is sor kerülhet a Hungaroringen.
2020.04.28 17:02MTIA német lap már a lehetséges dátumokat is tudni véli, ezek szerint augusztus 16-án, majd egy héttel később is a mogyoródi pályán rendeznének versenyt, két osztrák és két brit futam után.
"Egyelőre korai lenne az egymás utáni két versenyről beszélni, mert nem tartanak itt a tárgyalások. A pálya nyilván alkalmas egymás utáni két verseny lebonyolítására, ráadásul turisztikai és gazdasági szempontból is sokat jelentene az országnak, ha egymás után két hetet töltenének nálunk a csapatok" - mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: egyelőre továbbra is az eredetileg kiírt augusztus 2-i időpontra készülnek, más dátumról nem kaptak értesítést.
Az idény március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a világjárvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt halasztották el, míg a monacóit és a franciát törölték.
Az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media közleményben jelezte, "egyre biztosabb" abban a tekintetben, hogy július elején Ausztriában elkezdődhet a szezon. A Bild szerint Spielbergben, majd Silverstone-ban és a Hungaroringen is duplázna a mezőny, amely 14 helyszínen 17 futamon venne részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
- 6:33 Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


