Már jövőre életbe léphet a változás
A harmadik autó nem szerezhet pontot
A McLaren-Mercedes és a Ferrari akár már jövőre három autóval állhat fel a rajtrácsra, azzal a különbséggel, hogy ez a plusz egy versenygép nem szerezhet pontot.
2008.12.18 12:21f1-live.huA Honda kiszállásával lényegesen felforgatta a Formula-1-et. Nem sokkal a bejelentés után új költségtervezetet fogadott el a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség), legutóbb pedig az a hír látott napvilágot, hogy a wokingi istálló és Scuderia jövőre három autóval kezdené meg a 2009-es szezont.
Az ok egészen egyszerű. Ha nem lesz vevő a Hondára, kell még két autó. Első ízben a Williams hozakodott elő ezzel.
A hírek szerint még meg is valósulhat az ötlet, viszont a harmadik autó egy „kirekesztett” gépnek felelne meg, miszerint nem szerezhet pontot. Elindulhat a futamokon, de pont már nem járna az eredményért.
Jelen állás szerint több csapat is elindulna három autóval, de szabályban leírtak szerint 24 autónál több nem vehet részt a Formula-1-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


