Újabb elismerés
Häkkinen is Hamiltont dicséri!
Mika Häkkinen, korábbi kétszeres világbajnok autóversenyző szerint, Lewis Hamilton, ha így folytatja, akkor legendás alakja lehet a Forma 1-nek.
2008.11.04 12:27f1-live.huLewis Hamilton, a Forma 1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett a hétvégén. Azóta sokat dicsérték már a fiatal versenyzőt. Johnny Herbert, korábbi forma 1-es versenyző, odáig is elment a dicséretben, hogy szerinte Schumacher rekordját is megdöntheti honfitársa. Häkkinen – az utolsó versenyző, aki Hamilton előtt világbajnoki címet nyert a McLaren-nel – szerint a brit előkelő helyre verekedheti magát a sportág történelmében.
„Lewis nagyon egyedülálló teljesítményt nyújt. Nagyon fiatal, nagyon rövid az eddigi karrierje a Forma 1-ben és mégis sokszor győz, és áll a pódiumon.”- mondta a finn a www.laureus.com-nak.
„Ha ilyen elszántsággal és éhséggel tud versenyezni a jövőben is, akkor a kora egyik legnagyobb versenyzője lehet.”
A világbajnoki címe ellenére, még mindig sokan kritizálják a britet, hogy nagyon ellenséges, agresszív a pályán. Häkkinen szerint, azonban nem szabad megítélni Hamiltont.
„Ő egy autóversenyző, és néha kockáztatni kell, az eredményekért. Nem kritizálhatunk egy versenyzőt a manőverei miatt, mert nem vagyunk ott az autóban, abban a pillanatban. Emellett nagyon rövid idő alatt kell döntéseket hozni, amitől mindjárt más a helyzet.”- védte meg a friss világbajnokot a korábbi kétszeres világbajnok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


