PM
Magyar Nagydíj: Forma-1-rendezés helyett az ország problémáit kellene megoldani?
A következő tíz évben 145 milliárd forintot kíván a kormány a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának megrendezésére költeni.
2015.12.06 13:06MTIA gyermekéhezés felszámolására, valamint az egészségügy, az oktatás és a közszféra fejlesztésére fordítaná a Párbeszéd Magyarországért (PM) azt a 145 milliárd forintot, amit a kormány a következő tíz évben a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Magyar Nagydíjának megrendezésére kíván költeni.
Barabás Richárd, a párt szakszóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: bár a kormány azt hangoztatja, hogy ez a befektetés bőségesen megtérül, a különböző kormánytagok más-más összegekről beszélnek, a megtérülést alátámasztó hatástanulmányokat pedig nem hozzák nyilvánosságra. Így azt kell feltételeznünk, hogy ezek nem is léteznek, és nem is olyan nagy a várható haszon - tette hozzá.
A PM kezdeményezi a költségvetés módosítását: a 145 milliárdos keret 50 milliárd forintos tételéből felszámolnák a gyermekéhezést az országban, 90-95 milliárd forintból pedig időarányosan emelnék a közszférában dolgozók fizetését úgy, hogy senki ne kereshessen kevesebbet, mint a 90-92 ezer forintos létminimum - közölte Barabás Richárd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


