Forma1
Abu-Dzabi Nagydíj - Ismét Rosberg rajtolhat az élről
A legutóbbi öt futamhoz hasonlóan a Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon is Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte meg az időmérő edzést, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
2015.11.28 15:21MTIA 30 éves versenyzőnek ez idei hetedik, pályafutása során pedig a 22. pole pozíciója. Korábban mindössze három versenyzőnek sikerült sorozatban hatszor megszerezni az időmérő edzés első helyét: Ayrton Sennának, Alain Prostnak és Michael Schumachernek. A csúcstartónak Senna számít, aki 1988 és 1989 között megszakítás nélkül nyolc alkalommal rajtolhatott az élről.
Rosberg mögött már biztos világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen Abu-Dzabiban, míg a harmadik rajtkockát a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) szerezte meg.
Két világbajnoknak sem sikerült a továbblépés a kvalifikáció első szakaszából: Sebastian Vettel (Ferrari) taktikai hiba, Fernando Alonso (McLaren Honda) pedig defekt miatt meglepően korán búcsúzni kényszerült.
Az 55 körös futam vasárnap 14.00 órakor rajtol.
A teljes rajtsorrend:
1. sor Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Sergio Perez (mexikói, Force India)
3. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Williams)
4. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Felipe Massa (brazil, Williams)
5. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) Carlos Sainz jr. (spanyol, Toro Rosso)
6. sor: Max Verstappen (holland, Toro Rosso) Jenson Button (angol, McLaren Honda)
7. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) Felipe Nasr (brazil, Sauber)
8. sor: Romain Grosjean (francia, Lotus) Sebastian Vettel (német, Ferrari)
9. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren Honda) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
10. sor: Will Stevens (angol, Manor Marussia) Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06