Mexikói Nagydíj
Rosberg rajtol az élről Mexikóban
A 71 körös verseny - amely 23 év után tért vissza az F1-es naptárba - vasárnap 20 órakor rajtol el.
2015.11.01 08:08MTI
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Mexikói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 30 éves versenyzőnek ez idei ötödik, pályafutása során pedig a 20. pole pozíciója, ráadásul sorozatban negyedszer nem talált legyőzőre a kvalifikáción.
Mögötte a harmadik világbajnoki címét a múlt heti Egyesült Államok Nagydíján bebiztosító csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) szerezte meg.
A hazai közönség előtt szereplő Sergio Perez (Force India) a kilencedik rajthelyet csípte el, míg az egész évben problémákkal küzdő McLarenek, Fernando Alonso és Jenson Button, büntetések miatt ezúttal is az utolsó két pozícióból vágnak majd neki a futamnak.
A 71 körös verseny - amely 23 év után tért vissza az F1-es naptárba - vasárnap 20 órakor rajtol el.
A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
4. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Jos Verstappen (holland, Toro Rosso)
5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
6. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
7. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
8. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
9. sor:
Alexander Rossi (amerikai, Manor Marussia)
Will Stevens (brit, Manor Marussia)
10. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Jenson Button (brit, McLaren)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


