F1
Drámai befutó: Räikkönen ütközése Perezt "tolta be" harmadiknak
Bottas és Räikkönen ütközése miatt Perez vígan berobogott a célba harmadiknak.
2015.10.11 16:17ma.huA világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s 66 pontra növelte az előnyét az összetett pontversenyben. A 30 éves Hamilton Szocsiban idei kilencedik, pályafutása 42. futamgyőzelmét aratta, ezzel az örökranglista harmadik helyén utolérte a most mögötte másodikként célba érő négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelt, a Ferrari német pilótáját.
Vettel már az összetettben is második, mivel Hamilton csapattársa, a pole pozícióból rajtoló német Nico Rosberg műszaki hiba miatt feladta az orosz GP-t.
A harmadik helyen nagy csatában és némi szerencsével Sergio Perez, a Force India mexikói versenyzője végzett. A helyért a hajrában ugyanis nagyot csatázott Bottas, Räikkönen és a korai boxkiállása miatt feljövő Perez, a küzdelemből azért a mexikói jött ki jól, mert a finnek bár előbb megelőzték őt, de néhány kanyarral később Räikkönen hibájából összeütköztek, így a dobogó alsó foka gyakorlatilag az "ölébe hullott."
A vb két hét múlva az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


