Olasz nagydíj
Hamilton karrierje negyvenedik futamgyőzelmét aratta
A Mercedes brit pilótája ezzel 53 pontra növelte előnyét összetettben a most pont nélkül maradt csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben.
2015.09.06 15:32MTIA 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 40., az idei szezonban a hetedik futamgyőzelme, Monzában 2014 és 2012 után harmadszor nyert. A pályafutása harmadik vb-címére hajtó pilóta honfitársa, Damon Hill után az első versenyző, aki egymást követő két évben megnyeri az Olasz Nagydíjat.
A második helyen a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) végzett, míg a harmadik a brazil Felipe Massa (Williams) lett.
A rajtnál Hamiltonnak nem kellett izgulnia, ugyanis a második helyen várakozó Kimi Räikkönen (Ferrari) lefulladt, s csak nagy nehezen tudott elindulni, így egészen az utolsó pozícióba zuhant vissza. A brit ezt kihasználva már a legelején ellépett a mezőnytől, első számú üldözőjével, Vettellel szemben alig négy kör alatt közel három másodperces előnyre tett szert. A harmadik helyen Felipe Massa (Williams) haladt.
A kerékcserék megkezdéséig a legnagyobb harcot Rosberg és a finn Valtteri Bottas (Williams) vívta egymással, utóbbi sikeresen őrizte a negyedik helyet. A sorrendet a kerékcserék bolygatták fel, igaz, a győzelemért folytatott "küzdelemben" Hamilton gyakorlatilag csak az órával versenyzett, Vettel nem jelentett rá veszélyt. A boxutca kiállásokból Rosberg jött ki a legjobban, a német ugyanis mindkét Williams-pilóta elé került.
A verseny utolsó 15 körében Rosberg vette üldözőbe Vettelt, folyamatosan közel került hozzá, de két körrel a vége előtt utóbbi megnyugodhatott, ugyanis honfitársa motorja elfüstölt, így feladta a versenyt. Rosberg ezzel idén először fejezett be idő előtt egy futamot. A Mercedes-motor "megadásának" győztese Felipe Massa lett, aki így a dobogón zárt.
A legnagyobbat Räikkönen küzdötte, ugyanis a finn végül az ötödik helyen ért célba.
A szezon két hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


