Varga Mihály is kilátogatott
Magyar Nagydíj: a cél, hogy itt tartsuk a versenyt
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországnak az a célja, hogy hosszú távon Mogyoródon tartsa a Forma-1-es futamot.
2015.07.26 13:44MTIA politikus vasárnap a 30. Magyar Nagydíj helyszínén azt mondta, ahhoz, hogy a száguldó cirkusz még sokáig ellátogasson minden évben Magyarországra, az is kell, hogy a pálya időről időre megújuljon.
"Ennek megfelelően már tavaly is zajlottak különböző fejlesztések a Hungaroringen, a kormány ezt szeretné folytatni hosszú távon" - jelentette ki a miniszter, aki szerint óriási érték, hogy a Forma-1 már 30 éve folyamatosan ellátogat Közép-Európába. "Különböző számítások és könyvvizsgáló cégek bizonyították már, hogy a befektetett pénznek az öt-hatszorosát hossza vissza évente ez a verseny, de ahhoz, hogy a továbbiakban is rendszeresen legyen Forma-1-es futam Magyarországon, a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone-nal egyetértésben fejlesztésekre van szükség".
A Hungaroring vezetői által elkészített, három évre szóló, 25 milliárd forint értékű fejlesztési csomagról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta, az elsődleges cél, hogy a Magyar Nagydíj látogatottsága fennmaradjon, vagy ha lehet, növekedjen, s lehetséges az is, hogy a pályán is lesz olyan módosítás, amely a későbbiekben izgalmasabbá teheti a mogyoródi GP-t.
"Ahhoz azonban, hogy további részleteket osszunk meg a nyilvánossággal a fejlesztésekkel kapcsolatban, Bernie Ecclestone jóváhagyása, beleegyezése is szükséges" - nyilatkozta Varga Mihály, akit egy rövid boxlátogatás erejéig vendégül látott a világbajnoki címvédő Mercedes istállónál Niki Lauda, a csapat ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező elnöke.
A jubileumi Forma-1-es Magyar Nagydíj 14 órakor kezdődik.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Niki Lauda, háromszoros Forma-1-es világbajnok, a Mercedes csapat egyik vezetője (b) és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezet fog a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 30. Magyar Nagydíján a mogyoródi Hungaroringen 2015. július 26-án. Mellettük Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára és Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának alelnöke (b2).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


