Monacói Nagydíj
Hideg aszfalton lett Hamilton a leggyorsabb az első szabadedzésen
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén.
2015.05.21 12:03MTIA vb-pontversenyt most is vezető 30 éves versenyző - aki szerdán hosszabbított szerződést 2018 végéig a stuttgarti istállónál - 1:18.750 perc alatt ért körbe a 3,340 kilométer hosszú városi pályán, ahol a hagyományoknak megfelelően már csütörtökön lezajlik az első két szabadedzés, pénteken pedig szünnapot tartanak.
Az elmúlt éjszaka heves eső zúdult Monte-Carlóra, így a pilóták felszáradó, de hideg aszfalton köröztek. A második helyen a Toro Rosso 17 éves tehetsége, a holland Max Verstappen zárt, csapattársa, ifjabb Carlos Sainz ötödik lett. Harmadikként Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője fejezte be a gyakorlást, amelyen Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája csak kilencedik lett.
A két Ferrari a negyedik és a nyolcadik helyen végzett, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel nagyjából négytized másodperccel maradt el Hamilton idejétől, míg a finn Kimi Räikkönen csaknem egy másodperccel volt lassabb a britnél.
Eredmények, 1. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján):
-------------------------------------------------------------- 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.750 perc 2. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:18.899 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:19.086 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.134 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:19.245 6. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:19.454
A további program: 2. szabadedzés 14.00
szombat: 3. szabadedzés 11.00 időmérő edzés 14.00
vasárnap: futam 14.00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06