Kínai Nagydíj
Hamilton rajtol a pole pozícióból
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az első helyről.
2015.04.11 10:18MTIA 30 éves versenyzőnek ez pályafutása 41., idei harmadik időmérős sikere, azaz ebben az évben mindhárom eddigi viadal kvalifikációját ő nyerte.
Hamilton mellől csapattársa, a német Nico Rosberg kezdi majd meg a versenyt, míg a harmadik rajtkockát a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerezte meg.
A Williams két versenyzője, a brazil Felipe Massa és a finn Valtteri Bottas a negyedik és az ötödik pozícióból vág neki a viadalnak, míg a finn Kimi Räikkönen, a Ferrari másik pilótája a hatodik helyről startol majd.
Ismét jól teljesítettek a tavaly és az idei év elején még komoly pénzügyi gondokkal küzdő Sauber versenyzői: a brazil Felipe Nasr és a svéd Marcus Ericsson a 9-10. helyen zárta az időmérőt, így mindketten jó eséllyel szállhatnak harcba a világbajnoki pontokért.
Az 56 körös futam vasárnap - magyar idő szerint - 8 órakor rajtol el.
A rajtsorrend (az espnf1.com alapján):
1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Williams)
3. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
5. sor:
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
6. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
7. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
8. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Force India)
9. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
10. sor:
Will Stevens (brit, Manor)
Roberto Merhi (spanyol, Manor)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06