Forma1 tesztnap
Alonso bukott, de úgy tűnik, rendben van
Baleset borzolta a kedélyeket a spanyolországi teszt utolsó napján. A McLarennel bukó Fernando Alonso a hírek szerint rendben van, ám elővigyázatosságból kivizsgálásokra vitték.
2015.02.22 15:21ma.hu
Fernando Alonso balesete miatt 8 perccel korábban leintették a tesztnap első félidejét. Mivel a spanyol versenyző a pálya 3-as és 4-es kanyarjai között, az újságírók által figyelt pályakamerák látóterén kívül ütközött a falnak, elsőre meglehetős tanácstalanság lett úrrá a sajtóközpontban - írja a telesport.hu.
Később a pálya részéről hivatalos információ is érkezett. A spanyolok előbb azt írták, Alonso "rendben és tudatánál van". Később kiderült, a pályakórházba vitték kivizsgálásra, majd pár perccel ezután már arról szóltak a hírek, hogy mentőhelikopterrel egy közeli kórházba szállították, ahol tovább vizsgálatoknak vetik alá - elővigyázatosságból.
Sebastian Vettel szerint, aki Alonso mögött haladt, a McLaren versenyzője többször nekiütődött a falnak. "Eléggé furcsa volt" - mondta a német pilóta.
Alonso beszélt és tudatánál volt az ütközés után, de mivel zavartnak tűnt, nyugtatókat adtak neki.
A McLaren egyelőre nem adott ki hivatalos értesítést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06