Kanadai Nagydíj
Rosberg rajtol a pole pozícióból
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.
2014.06.08 07:30MTI
Fotó: Facebook/Nico Rosberg
A 28 éves versenyzőnek ez pályafutása hetedik, idei harmadik kvalifikációs elsősége.
Mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik helyen.
A negyedik és ötödik rajtkockát a hétvégén már eddig is kiválóan teljesítő Williams autók vezetői foglalják el Valtteri Bottas, Felipe Massa sorrendben.
A Ferrarik változatlanul távol vannak az élmezőnytől, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso csak a hetedik, márkatársa, a 2007-ben épp a Ferrarival vb-győztes finn Kimi Räikkönen a 10. pozícióból vág majd neki a 70 körös versenynek.
A futam vasárnap - magyar idő szerint - 20.00 órakor kezdődik.
A teljes rajtlista:
1. sor: Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor: Sebastian Vettel (német, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Williams)
3. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor: Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
5. sor: Jenson Button (brit, McLaren) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
6. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Kevin Magnussen (dán, McLaren)
7. sor: Sergio Perez (mexikói, Force India) Romain Grosjean (francia, Lotus)
8. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Adrian Sutil (német, Sauber)
9. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) Max Chilton (brit, Marussia)
10. sor: Jules Bianchi (francia, Marussia) Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor: Marcus Ericsson (svéd, Caterham) Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


