Gyulay
Egymilliárdos gyorssegély kellene a Hungaroringnek
Bár a Hungaroring Sport Zrt. a tavalyi évet közel 100 millió forintos nyereséggel zárta, körülbelül egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szüksége ahhoz, hogy megfeleljen az idei sportszakmai elvárásoknak.
2014.01.17 11:52MTI
Fotó: MTI
Gyulay Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója az MTV Ma Reggel című pénteki adásában arról is beszélt, hogy biztosan nem indul újra a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöki posztjáért, melyről a héten mondott le.
"A Hungaroring 1985-ben épült, és már nem tudjuk tovább halogatni a modernizációt. Elavult a pálya egész elektromos hálózata, a vízelvezető rendszere és az aszfalt minősége, valamint a digitális átállás miatt olyan dolgokat kell végrehajtanunk, amelyek nem hagynak időt nekünk" - jelentette ki Gyulay Zsolt, hozzátéve, hogy a pályával kapcsolatos komoly feladatok miatt a Hungaroring vezetése egész embert kíván.
Jelezte: stábjával készített egy előterjesztést a kormánynak a 2014-21-es időszakra, amely a sportszakmai feladatok mellett az infrastrukturális fejlesztéseket is tartalmazza. Ez utóbbira szerinte a nézők és a sportszakma miatt is feltétlenül szükség van.
Az anyagiakkal kapcsolatban elmondta, hogy a Hungaroring Sport Zrt. az elmúlt három évben nyereséges volt, tavaly közel 100 millió forintos plusszal zárt, de a fejlesztésekhez közel egymilliárd forintos gyorssegélyre lenne szüksége.
Az MNASZ vezetéséről a Hungaroringgel kapcsolatos elfoglaltságai mellett azért mondott le, mert Szamos Miklós sportszakmai alelnök - akit Gyulay a saját jobb kezének nevezett - lemondása után úgy vélte, a szakmai irányítás már nem volt gördülékeny a szövetségen belül, s ez megosztottsághoz vezetett.
Gyulay megjegyezte: 2011 tavaszán eredetileg másfél évre vállalta el az MNASZ vezetését, majd a tagok bátorítására hosszabbított, s úgy érzi, rendezett anyagi körülményeket hagy utódjára a szövetségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


