Massát három hellyel hátrébb sorolták
Spanyol Nagydíj - változott a rajtsorrend
A harmadik helyett csak az ötödik sorból vághat neki a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjnak a brazil Felipe Massa.
2013.05.11 23:31MTIA Ferrari pilótája, aki a szombati barcelonai időmérő edzésen a hatodik legjobb időt autózta, az indoklás szerint azért kapta a büntetést, mert akadályozta riválisait a kvalifikációs vetélkedés közben.
Hasonló okból szintén három hellyel sorolták hátrébb a Sauber újoncát, Esteban Gutiérrezt, aki így a 10., vagyis az utolsó előtti sorból vághat neki a GP-futamnak.
Az időmérőt Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte, ennél fogva ő indulhat az élről a vasárnapi versenyen. A 27 esztendős német pilóta pályafutása harmadik pole pozícióját szerezte meg, mögötte csapattársa, a 2008-as világbajnok brit Lewis Hamilton végzett a második helyen, a Mercedes pedig sorozatban harmadszor nyert időmérőt.
A harmadik pozícióból a vb-címvédő és a pontversenyben most is az élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német versenyzője startolhat majd. Vettel jelenlegi legfőbb üldözője, az összetettben második finn Kimi Räikkönen (Lotus) a negyedik helyről kezdheti majd meg a viadalt. A hazai közönség előtt szereplő Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája ötödik lett a barcelonai kvalifikáción.
A módosított rajtlista:
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Lotus)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
4. sor:
Mark Webber (ausztrál, Red Bull)
Sergio Pérez (mexikói, McLaren)
5. sor:
Felipe Massa (brazil, Ferrari)
Paul di Resta (skót, Force India)
6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
7. sor:
Adrian Sutil (német, Force India)
Jenson Button (brit, McLaren)
8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Sauber)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Williams)
Giedo van der Garde (holland, Caterham)
10. sor:
Esteban Gutiérrez (mexikói, Sauber)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Charles Pic (francia, Caterham)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


