Ferrari előny
Raikkönen Hamilton előtt Monacóban
A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen végzett az élen a Monte-Carlói Nagydíj csütörtök délelőtti szabadedzésén, melyet negyed órára meg kellett állítani, ugyanis az egyik csatornafedél meglazult a pályán.
2008.05.22 15:22f1vilag.huEgy órával az edzés kezdetét követően került elő a piros zászló, mikor a pályabírók észrevették, hogy meglazult az egyik csatornafedél a Sainte Devote kanyarban. Az edzés pontosan 16 percig állt, míg a veszélyt el nem hárították. Hamilton volt a leggyorsabb, mikor megállították a tréninget.
A McLaren brit pilótája 1:17.078-as idővel állt az élen, majd miután újraindították az edzést, 1:16.216-os idejével megerősítette vezető pozícióját. Hamilton azonban nem örülhetett sokáig, mert kilenc perccel a tréning vége előtt Kimi Raikkönen 1:15.948-as idejével 0.268 másodperccel túlszárnyalta riválisát, és bezsebelte az első pozíciót, melyet már ki sem engedett a kezéből.
Az élmenők ugyan mindent megpróbáltak, de utolsó gyorskörük nem volt tiszta, így senki nem tudott javítani idején. Heikki Kovalainen ugyan az eső szektorban jobb időt futott Raikkönennél, a McLaren finnje végül nem tudta tartani a tempót, így be kellett érni a harmadik hellyel, akit Felipe Massa követett a negyedik pozícióban. Nico Rosberg az utolsó pillanatokban megelőzte Robert Kubicát, és felugrott az ötödik helyre. Az elmúlt két év győztese, Fernando Alonso a hetedik lett, akinek csapattársa, Nelsinho Piquet ismét küszködött, és másfél másodperccel lemaradva a spanyoltól, csak a 18. helyen végzett.
A Honda brazilja, Rubens Barrichello, és a Red Bull versenyzője, Mark Webber mögött a Monaco-specialista, Giancarlo Fisichella futott be a tizedik helyen a Force Indiával. A Toro Rosso új autója eredményesen mutatkozott be a hercegségben, Sebastien Bourdais a tizenharmadik helyre kormányozta az STR3-as kószámmal ellátott, a Red Bull RB4-es alapjain nyugvó modellt. Jarno Trulli és Nick Heidfeld már az első tréningen megismerkedett a gumifallal.
A Toyota versenyzője az alagút bejáratánál csúszott a gumifalnak, melyet autója felfüggesztése bánt. Eközben Heidfeld a Casino téren parkolt le, miután megsérült BMW-je hátulja. David Coulthard a gázpedál meghibásodása miatt nem tudott mért kört teljesíteni, a skót versenyző autója lefulladt a pályán, és a szerelők nem tudtak megoldást találni a problémára az edzés végéig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


