Fantasztikus győzelem
Massa diadalmámora - tripla
Massa diadalittas a török győzelem után 2008. május 11. vasárnap 16:26 Faludi Zoltán A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa zsinórban harmadik futamgyőzelmét ünnepelte Törökországban, nem csoda tehát, hogy elégedetten nyilatkozott a vasárnapi megmérettetés után.
2008.05.12 12:16f1vilag.huA Ferrari versenyzője a pole pozícióból vágott neki a mai futamnak. A brazil pilóta senkitől sem zavartatva zsebelte be újabb győzelmét, mellyel felugrott a bajnokság második helyére. "Fantasztikus! A mai, egy igen nehéz verseny volt. Lewis mindvégig keményen hajtott, és már az elején gondoltam, hogy könnyű az autója, mert nagyon agresszíven támadott" – mondta Massa.
"Mikor kiálltam tankolni már sejtettem, hogy kevés üzemanyag van az autójában, majd a csapat közölte velem, hogy három kiálláson van, ami sokat segített nekem."
"Nagyon gyors volt, így képtelen voltam magam mögött tartani, könnyedén elment mellettem. Tudtam, hogy jó eséllyel pályázok a győzelemre, mert a három kiállás elég merész volt. Azonban sikerült elég előnyt begyűjtenem, hogy a végén ismét az élre álljak."
"Nem volt egyszerű, de megcsináltuk, és harmadik alkalommal zsebeltük be a győzelmet Törökországban, ami fantasztikus" – folytatta a brazil versenyző. Massa azt is bevallotta, hogy nem volt könnyű megválasztani a gumistratégiát, különösen azután, hogy a keményebb keverékek jobbnak bizonyultak a lágyabbaknál. "Nem voltunk könnyű helyzetben a gumiválasztáskor, mert szinte alig volt különbség a két keverék között" - magyarázta Massa, aki bízik benne, hogy a Ferrari a következő versenyen is előnyben lesz riválisaival szemben.
"A McLaren nagyon erős volt a tavalyi évben Monte-Carlóban. Azóta viszont rengeteget dolgoztunk, hogy a lassabb pályákon is eredményesebb legyen az autónk, így bízom benne, hogy a hercegségben is győzelmet arathatunk."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


