Elégedett a spanyol pilóta
Alonso: kiesés hazai pályán
Fernando Alonso elárulta, annak ellenére is elégedett, hogy egy motorhiba miatt idő előtt be kellett fejeznie a hétvégi Spanyol Nagydíjat, mert úgy érzi, rengeteget fejlődött csapata.
2008.04.28 11:48f1vilag.huA Renault versenyzője, aki az idei évben először indulhatott az első sorból, tartani tudta a lépést a Ferrarikkal a futam első felében és első kiállását követően is magabiztosan autózott az élmezőnyben.
A spanyol versenyző számára azonban a futam 35. körében befejeződött a küzdelem, mikor autójának motorja felmondta a szolgálatot. Mindezek ellenére Alonso elégedetten nyilatkozott a Renault egyre javuló teljesítményéről. "Néha velünk történnek ilyen dolgok, míg máskor másokkal" – mondta a spanyol, aki az ötödik helyről kényszerült feladni a küzdelmet.
"Sajnálatos módon, hazai versenyemen történt ez meg, azonban elégedett vagyok, mert legalább fel tudtuk venni a versenyt az élen autózókkal, amire nem volt példa az előző versenyeken." Annak ellenére, hogy első kiállása előtt a harmadik helyen autózott, Alonso úgy gondolja, hogy a dobogós helyezések elérhetetlenek lettek volna számára. Véleménye szerint a hatodik hely környékén végezhetett volna.
"A dobogó elérhetetlen volt, ahogy arra számítottam is. Valószínűleg Kovalainennel és Heidfelddel lettem volna harcban a hatodik vagy a hetedik helyért. Örülök annak, hogy tartani tudtam velük a lépést, ami azt jelzi, rengeteget fejlődtünk az elmúlt időben."
"Massa két körrel később teljesítette első kiállását, így nem futott sokkal több üzemanyaggal, tehát a tegnapi időmérő ennek fényében, kiválóan sikerült. Bosszantó, hogy nem tudtam befejezni a futamot, ám ennek ellenére elégedett vagyok."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06