Jót tett a McLaren javuló formája
Button minél több helyen kenné az aszfaltra a Red Bull logóját
A 2009-es bajnok önbizalmának jót tett a McLaren javuló formája, arról nem is beszélve, hogy az eddig a Red Bull hazájának tartott pályákon is tartani tudják a lépést.
2011.10.12 14:18ma.huJenson Button célja minél több győzelem begyűjtése még ebben az évben, és tovább szorongatni a bikák nyakát: „Úgy gondolom, hogy az autónk már pár verseny óta jó az ilyen típusú pályákon”- mondta Button a Japán Nagydíj után az f1-live.hu tudósítása szerint.
„Spa-ban az egész hétvégén nagyon erősek voltunk. Úgy tűnt, hogy az autón a középgyors és gyors kanyarokban sikerült javítanunk, legalábbis a Red Bullhoz viszonyítva, akik mindennek a mértéke voltak az ilyen kanyarokban az elmúlt évek során.”
„Most úgy tűnik, hogy szemmel láthatóan javultunk, ami jó. Az a kulcs, hogy az autónk tartani tudja a tempót az olyan pályákon, mint Suzuka és Spa. Nagyon jó menetirány, hogy a Red Bull logóját olyan pályákon tudjuk az aszfaltra kenni, mely egyértelműen az ő területük volt. Javítottunk az autón ezeken a területeken, így már tartani tudjuk a tempót velük - az olyan pályákon is, ahol a Red Bull reménytelennek tűnt.”
A McLaren remek formáján kívül a többéves szerződés is növeli Button önbizalmát, aki csak annyit mondott a kontraktusról, hogy „többről van szó, mint egy év, de kevesebb, mint tíz”: „Az ember azt gondolhatná, hogy a McLaren kevés címet nyert az elmúlt két évtizedben, de mindig harcban voltak a koronáért. Az, hogy az elmúlt két évben öt versenyt nyertem, nem túl sok. Ennek ellenére elég jó.”
„Azt kell remélnünk, hogy hamarosan minden összeáll. Mindannyian – Lewis, én, és a szerelők – tovább fejlődtünk. Részemről minden a jó irányba halad. Amikor hamarosan visszatérünk a gyárba, mindenki a következő évre fog gondolni.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


