Vettel már biztos befutó
F1 Japán Nagydíj - Négyen harcolnak a második helyért
Vasárnap a szuzukai pályán rendezik meg a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság 15. futamát, a Japán Nagydíjat, amelyen várhatóan megvédi címét Sebastian Vettel. A Red Bull német pilótájának mindössze egy pontot kell szereznie, ahhoz, hogy minden idők legfiatalabb kétszeres vb-győztese legyen.
2011.10.06 12:47MTIVettel, aki idei kilencedik futamgyőzelmét gyűjtötte be másfél hete a szingapúri GP-n, 309 pontos, ez 124-gyel több, mint a mclarenes Jenson Button eddigi eredménye. A brit versenyző az egyetlen, aki még matematikailag behozhatná a címvédőt, ám ehhez elképesztő sorozatot kellene produkálnia a hátralévő öt viadalon: ötször kellene győznie, miközben Vettel egyetlen pontot sem szerezhetne.
"A többi pilótához hasonlóan én is nagyon kedvelem ezt a pályát és az autómnak is jól fekszik" - nyilatkozta még elutazása előtt Vettel, aki tavaly megnyerte a szuzukai versenyt, s győzelme akkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az idény végén megszerezte első vb-címét.
Az első hely sorsa már gyakorlatilag eldőlt, a képzeletbeli dobogó második fokáért azonban még tart a versenyfutás Button (185 pont), valamint a spanyol Fernando Alonso (Ferrari, 184), az ausztrál Mark Webber (Red Bull, 182) és a brit Lewis Hamilton (McLaren, 168) között.
"Úgy gondolom, a csapattal együtt elégedett lehetek, ha sikerül megszereznem a második helyet, ám ehhez elengedhetetlen a jó szereplés Szuzukában - nyilatkozta Alonso. - A legnagyobb riválisaimnak jelenleg jobb az autója, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám a küzdelmet. Sőt, mindent elkövetek majd a siker érdekében."
Vettel tehát a szinte biztos címvédés reményében rajtolhat a szigetországi versenyen. Amennyiben ez sikerül, a német autóversenyző lehet a Forma-1 történetének kilencedik pilótája, aki megvédi vb-címét. Az eddigiek listája: Alberto Ascari (1952-1953), Juan Manuel Fangio (1954-1957), Jack Brabham (1959-60), Alain Prost (1985-86), Ayrton Senna (1990-91), Michael Schumacher (kétszer: 1994-95 és 2000-2004), Mika Ha:kkinen (1998-99), valamint Fernando Alonso (2005-06).
A szuzukai pálya hossza 5,807 km, a verseny 53 körös, tehát összesen 307,471 km-t tesznek meg vasárnap a pilóták. Rendkívül technikás a pálya, melynek nyolcas alakja van, egyedüliként az F1-ben. Szinte valamennyi kanyartípus fellelhető rajta, a legveszélyesebb talán a hosszú egyenest követő 130R, amely arról kapta a nevét, hogy sugara 130 méter.
A program:
péntek:
1. szabadedzés 3 ó
2. szabadedzés 7 ó
szombat:
3. szabadedzés 4 ó
időmérő edzés 7 ó
vasárnap:
futam 8 ó
A legutóbbi futam eredménye és a pontversenyek állása
Szingapúri Nagydíj (61 kör/309,316 km):
1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:59:06.757 ó (átlag: 155,810 km/ó)
2. Jenson Button (brit, McLaren) 1.737 mp hátrány
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 29.279 mp h.
4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 55.449 mp h.
5. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:07.766 p h.
6. Paul di Resta (brit, Force India) 1:51.067 p h.
7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1 kör h.
8. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1 kör h.
10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Button 1:48.454 p
Első rajtkocka: Vettel
A pontversenyek állása a 14. futam után (még öt van hátra):
pilóták:
1. Sebastian Vettel 309
2. Jenson Button 185
3. Fernando Alonso 184
4. Mark Webber 182
5. Lewis Hamilton 168
6. Felipe Massa 84
7. Nico Rosberg 62
8. Michael Schumacher (német, Mercedes) 52
9. Vitalij Petrov (orosz, Renault) 34
10. Nick Heidfeld (német, Renault) 34
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06