Csak rövid ideig enyhíti a mozgás a nikotinéhséget
Hiába futsz, a cigaretta utolér?
Számtalan tanulmány vizsgálta már korábban is, hogy vajon a könnyed testedzés meggátolja-e a kínzó nikotinéhség kialakulását. A legújabb tanulmány szerint az edzés valóban enyhíti a cigaretta utáni sóvárgást, de csak egy rövid ideig.
2011.06.02 08:55medipress.huDavid Williams, a Brown Egyetem közegészségügyi docense, a tanulmány vezetője elmondása alapján a testedzés javítja a dohányzó nők közérzetét, és ezzel együtt csökkenti a cigaretta iránti vágyat is, a hatás viszont csak meglehetősen rövid ideig tart.
A vizsgálatok során a kutatók megállapították, hogy ugyan a testedzés nem fejt ki krónikus hatást sem a nikotinéhségre, sem az elvonási tünetekre, viszont olyan akut hatást fejt ki a cigaretta utáni sóvárgásra, ami mindössze néhány óráig, legfeljebb 1-2 napig áll fenn.
A bostoni Massachusetts Egyetem, és a londoni St. George Egyetem, valamint a Miriam Kórház közös kutatása során David Williams és kutatótársai 60 önkéntes dohányzó nőt kezdek vizsgálni egy 8 hetes leszoktató program keretében.
A résztvevőknek leszoktatási tanácsadókkal és nikotintapaszokkal is segítettek. A csoport egyik fele heti három alakalommal 50 perces könnyed testmozgást végzett, míg a kontrollcsoport 30 perces egészség- és wellness videókat nézett hetente háromszor.
A kutatók megállapították, hogy a testedzést végző nők közérzete javult, ráadásul a nikotinéhségük is csökkent, de a következő tornagyakorlat idejére már teljesen elmúlt az előző edzés pozitív hatása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


