A leggyakoribb nem halálos sérülés
Gyakori a gyerekek véletlen túladagolása
A sürgősségi ellátás leggyakoribb oka az 1-4 éves korú gyerekek esetében továbbra is a véletlen gyógyszer-túladagolás - óvott Daniel Budnitz, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) munkatársa.
2008.03.26 13:57MTIA Budnitz vezetésével két éven át végzett felmérés eredményét a The Journal of Pediatrics márciusi száma közölte. A tanulmány megállapítja, hogy a csecsemőknél az ártalmas gyógyszerhatás a harmadik leggyakoribb nem halálos sérülés, az 1-4 éves korcsoportban pedig a hatodik olyan, ami miatt a kicsik sürgősségi osztályokra kerülnek.
63 amerikai kórház adatait elemezve Budnitz és kollégái kiszámították, hogy 158.520, tizennyolc évesnél fiatalabb páciens került a sürgősségi osztályokra előírt, vagy orvosi rendelés nélkül beszedett gyógyszerek, vitaminok, oltások, táplálékkiegészítők és alternatív gyógymódok ártalmas hatásai miatt 2004 és 2005 során. A gyerekek 89 százalékát ellátásuk után hazaengedték, a mérgezés nem vezetett halálhoz. Az 1 és 4 év közöttieknek azonban tízszer nagyobb eséllyel kellett a kórházban maradniuk további kezelésre, mint bármely más korcsoport tagjainak. Az öt év alatti gyerekeknél ráadásul négyszer valószínűbb volt a káros gyógyszerhatás, mint az ennél idősebbeknél.
A gyerekeknek beadott gyógyszerek aktív hatóanyagának ellenőrzésére figyelmezteti a szülőket a vezető kutató. Fontos szempont a gyógyszerek "gyerekbiztos" csomagolása és tárolása is és az, hogy soha ne hagyjunk egyedül gyereket vitaminok, gyógyszerek közelében. Ugyancsak óv a szakember attól, hogy felnőtteknek szánt gyógyszereket adjanak megfázásra, vagy köhögésre két év alatti kicsiknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


