Tömegesen terjedhetett el
Tejjel is terjedhet az E.coli
Az amerikai kormány által indított vizsgálatok szerint a friss tej fogyasztása miatt terjedhetett el tömegesen az E.coli Connecticutban.
2010.12.06 09:00drinfo.huAz eset során négy embert szállítottak kórházba életveszélyes állapotban. Éppen ezért a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy mindenki vigyázzon a tejivással.
Az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a friss, nem pasztörizált tej fogyasztása, ami az orvosok szerint komoly problémákat okozhat.
Ezzel az itallal ugyanis az E.coli is terjedhet, amely azonban nemcsak azokat fertőzi meg, akik isznak a tejből, hanem a közelükben élő embereket is.
A friss tej fogyasztása akkor kezdett népszerűvé válni, amikor egyes emberek kijelentették, hogy a feldolgozott ételek károsak az egészségre, ezért vissza kell térni a teljesen bio ételek fogyasztásához.
A helyzetet súlyosbítja, hogy megjelentek olyan internetes oldalak is, amelyek azt hirdetik, hogy a biotej az autizmustól a merevedési zavarokig mindenre gyógyírt nyújthat – mondta Bill Marler.

A szakemberek ezzel szemben úgy gondolják, hogy kockázatos dolog friss tehéntejet inni, és ezek a csodálatos hatások egyáltalán nem léteznek, a kockázatok azonban annál valóságosabbak.
Elmondták: a pasztőrözött tejnek ugyanolyan jótékony hatásai vannak az egészségre, mint a friss tejnek, azzal a különbséggel, hogy pasztőrözés során az összes kórokozó elpusztul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


