Elsősorban a méhnyakrákért felelős
A rettegett kór, a HPV
Az utóbbi években előtérbe került egy régóta létező, de eddig sokadrangúként kezelt vírus, amely elsősorban a méhnyakrákért felelős, de sok egyéb baj forrása is lehet.
2010.11.08 11:06napidoktor.huA nők jól ismerik azt az eljárást, amikor a nőgyógyásznál évente mintát vesznek egy rákszűréshez, az azonban csak az utóbbi években került előtérbe, hogy ennek mennyire is nagy jelentősége van.
A tévében, rádióban, újságban rendre szembejön velünk három betű: HPV, és a rendre ismétlődő kampány sikerét jellemzi, hogy ha a pontos részleteket nem is, de alapinformációkat már a nők nagy része el tud mondani a humán papillomavírusról.
Most ezeket az információkat egészítjük ki néhány részlettel, hogy még jobban tisztában legyen vele minden nő, milyen veszélyeket rejt magában, ha nem ismerik fel időben a HPV támadását.
A HPV valójában egy gyűjtőnév, ami több mint 100 különféle típust foglal magában. Néhányuk viszonylag ártatlan, csak közepes fertőzést vagy szemölcsöt okoznak, ám nyilvánvalóan nem ezektől kell félni, amikor a szűrővizsgálatok fontosságát hangsúlyozzuk.
A HP-vírusok egyes csoportja ugyanis bőrdaganatot, mások pedig méhnyakrákot és egyéb, a nemi szervekhez köthető rákot okoz.

A HPV ugyanabból az örökítőanyagból, a DNS-ből épül fel, mint amit az emberek is továbbadnak utódjaiknak.
A DNS szabályozza a működést, és a HPV épp ezt használja ki: beépül az egészséges sejtekbe, majd azokat átkódolják, ezáltal biztosítják a környezetben lévő sejtek működésének befolyásolását és a saját szaporodásukat is.
Közben a sejtek természetes védekező mechanizmusát is „kikapcsolják”, emiatt fordulhat az egyszerű HPV-fertőzés rákos elváltozásba, mert a sejtek már nem képesek védekezni a károsító hatások ellen.
A fertőzés súlyosságát jól mutatja, hogy a nők között a méhnyakrák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat, melyekért 10-ből 9 esetben a HPV a felelős.
A vírus akár évekig is lappanghat, ami egyrészt rossz hír, hisz nem utal semmi tünet a jelenlétére, ám ugyanakkor épp ez az előnye is: rendszeres szűrővizsgálattal könnyű felfedezni, még mielőtt valóban támadásba lendülne.

Ha a citológiai vizsgálat HPV-jelenlétet mutat ki, további vizsgálatok során megállapítják, mekkora a kockázati szint mértéke.
Alacsony rizikó esetén elegendő a rendszeres citológiai szűrés, közepes vagy magas kockázati szintnél, de még a rákos daganat kialakulása előtt egy egyszerű, általában pár perces műtét során eltávolítják a fertőzött területet, ami ráadásul a fogamzóképességre sincs hatással, később viszont fokozott odafigyelést igényel a rendszeres szűrővizsgálat.
A méhnyakrák kialakulása után az egész méhet el kell távolítani, az utókezelés a daganat típusától, kiterjedésétől is függ.
A férfiaknál a HPV-fertőzöttség jellemzően nem alakít ki tényleges betegséget, ám hordozóként továbbadhatja a vírust a partnerének, ezért nagyon fontos, hogy ha egy nőt HPV-fertőzéssel kezeltek, akkor a párja is végeztessen el egy vizsgálatot, szükség esetén pedig vegyen részt a kezelésben, hogy ne fertőzze vissza újra és újra kedvesét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 GFM: egy év alatt 74 ezer forinttal nőtt a bruttó kereset
- 17:26 A rémálom visszatér? Egy új, halálos denevérvírus terjed Ázsiában
- 17:00 Visa: a magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz
- 16:58 Esztergomi robbantás - KNYF: a robbantó szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult
- 15:52 Kutatók éjszakája - Csaknem 200 helyszínen várják a tudomány iránt érdeklődőket
- 15:46 Korlátozza a hozzáadott mikroműanyagokat az Európai Bizottság
- 14:42 Kreml: felháborító a náci bűnök feledésbe merülése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06