A testalkat hatással van a munkára?
Férfiként a teltalkatú, nőként a vékony politikusok a befutók
Míg a férfi politikusok esetében a telt alkatot, addig női kollégáiknál a vékonyabb testalkatot részesítik előnyben a választók - állapították meg a szakemberek.
2010.02.01 09:34MTIA nagydarab férfi politikusok megbízhatóbbak, becsületesebbek és lelkesítőbbek, mint vékonyabb kollégáik - derült ki az Obesity című folyóiratban megjelent új amerikai tanulmányból, amelyet a Telegraph.co.uk internetes hírportál ismertet. A 120 önkéntes bevonásával készített felmérés eredményei szerint a teltalkatú jelöltekről az emberek úgy tartják, hogy könnyebben megbirkóznak a munkájukkal együtt járó stresszel és feszültséggel.
A hasonló testalkatú női politikusokról ugyanakkor pont az ellenkezőjét gondolják. Bár a felmérés csak az Egyesült Államokra korlátozódott, azonban a szakemberek szerint mivel a nyugati társadalmakban szinte azonos sztereotípiáik élnek a külső megjelenéssel kapcsolatban, ezért az eredmények mindenhol érvényesek. "A fizikai megjelenésnek talán jóval több jelentősége van, mint, ahogy azt a kutatók és a politikusok gondolják" - magyarázta Elizabeth Miller, a Missouri Egyetem politológusa és egyben a tanulmány társszerzője. "Hanyagság lenne a jelöltek részéről, ha figyelmen kívül hagynák ezeket a sztereotípiákat, amikor ilyen munkára pályáznak" - tette hozzá.
A kutatás során a 120 résztvevőt először két csoportra osztották, majd mindkét csapat írásbeli ismertetőt kapott egy kitalált női, vagy férfi politikus jelöltről. A rövid ismertetők egyformák voltak és a kitalált személyek politikai nézeteit és társadalmi hátterét ismertették. A csapatokat később további két részre osztották és mindegyiküknek adtak vagy egy rendes, vagy egy kövérebbre maszkírozott képet a jelöltről. Végül azt kérték a résztvevőktől, hogy egy nullától százig terjedő skálán jelöljék meg, mennyire volt szimpatikus nekik az adott személy, illetve értékeljék őket a megbízhatóság, becsületesség, lelkesítő képesség és előadói készség szempontjából.
A férfiak versenyében minden esetben a testesebb jelölt szerezte meg a magasabb pontokat, míg a nők esetében a molettebb testalkat bizonyult vesztesnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


