Az MRI-vizsgálat nem mutatott agykárosodást
A szétválasztott ikrek egyike már ébren van és beszél
A héten maratoni műtéttel szétválasztott bangladesi ikerlányok egyikét felébresztették a mesterséges kómából.
2009.11.19 11:52MTITrishna beszél és normálisan viselkedik - közölte csütörtökön a beavatkozást végző melbourne-i műtéti team vezetője. Wirginia Maixner, a Royal Children's Hospital idegsebészetének igazgatója elmondta, a kislány olyan jól van, hogy akár el is hagyhatná az intenzív osztályt. Ikertestvérét, Krishnát csütörtökön napközben kezdik lassan visszahozni a mélyaltatásból. A szétválasztás az ő testében és keringésében nagyobb változásokat idézett elő, ezért nála lassabb alkalmazkodásra, felépülésre számítanak az orvosok.
A szakemberek remélik, legkésőbb péntek reggelre megtudják azt is, hogy Krishna agya miként reagált a beavatkozásra. Jó jel, hogy a szerdán elvégzett MRI-vizsgálat nem mutatott agykárosodást, sőt Maixner szerint valóban jó kimenetel jósolható az agyi letapogatás alapján. A jövő hónapban harmadik évüket betöltő lányok a koponyájuknál összenőve születtek, agyszöveteik és agyi ereik egy része is közös volt. Kedden 25 órás műtéttel választották szét őket, majd egy 6 órás plasztikai helyreállító beavatkozáson is átestek. Maixner elmondta, hogy felépülésük után először járni kell megtanulniuk az ikreknek, amihez időre és türelemre lesz szükség.
Az összenőtt ikerpárt 2007-ben vitette egy bangladesi árvaházból Ausztráliába a Children First elnevezésű alapítvány, és azóta már több, a szétválasztást előkészítő műtéten is átestek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06