Országos járvány van
ÁNTSZ: minden ötszázadik ember influenzagyanús
A betegszám dinamikusan emelkedik, az adatok szerint minden ötszázadik ember fordult eddig orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - mondta Falus Ferenc országos tiszti főorvos a szerdai kormányszóvivői tájékoztató után, hozzátéve, azt ajánlják, hogy a munkahelyi Mikulás-ünnepségeket ne tartsák meg.
2009.11.18 18:56MTIOrszágos járvány van - mondta a tiszti főorvos -, az orvoshoz fordulók száma egy hét alatt 22 ezerre, 32 százalékkal nőtt az előző hetihez képest. A legtöbb megbetegedés Pest, Győr, Heves és Szabolcs megyében volt. Közölte azt is, van a betegek kezelésére megfelelő és elegendő mennyiségű gyógyszerkészlet a patikákban, és juttattak a kórházaknak is belőle. Kérdésre válaszolta elmondta, Magyarországon eddig "járványügyi szempontból" nem kellett iskolaszünetet elrendelni, mint mondta, a bezárásokat a sok hiányzó miatt rendelték el.
A főorvos elmondta, hogy az epidemiológiai központba a 46. héten 340 mintát küldtek, és 115 esetben mutatták ki a H1N1-vírust. Falus Ferenc pontos számot nem tudott mondani, hogy hányan estek, eshettek át a betegségen, de az epidemiológiai becslések szerint körülbelül 30 ezren lehetnek. Közegészségügyi érdek az, hogy a veszélyeztetettek legyenek minél hamarabb beoltva, a háziorvosoknál van még a rizikócsoportoknak járó oltásból, a patikákba pedig 400 ezer ampullát szállítottak ki eddig - mondta.
Falus Ferenc közölte: kórházi jelentési rendszert vezetnek be - amelyen keresztül tudni fogják, hol vannak szabad kapacitások, valamint azt, hogy hányan kerültek kórházba a betegséggel összefüggésben -, de figyelik a legnagyobb, legfontosabb (az úgynevezett kritikus infrastruktúrába tartozó) vállalatok megbetegedési arányait is. Ezzel kapcsolatban elmondta, minden cégnek aktualizálnia kellett saját pandémiás, azaz járványtervét, és fel kellett mérniük, mekkora létszámmal biztonságos még a működésük.
Mint mondta, ajánlatos végiggondolni a nagy tömegeket vonzó rendezvények elhalasztását, egyelőre azt ajánlják, hogy a munkahelyi Mikulás-ünnepségeket lehetőleg ne tartsák meg. Szollár Domokos kormányszóvivő közölte: a www.kormanyszovivo.hu/page/H1N1 oldalon igyekeztek az összes információt összegyűjteni a lakosság tájékoztatásához. Az internetes oldal naponta frissül szakmai és közérdekű információkkal.
Kapcsolódó írások:
- Elérheti a megbetegedési arány a járványküszöböt
- Két újabb halálos áldozatot szedett az új influenzavírus
- Verpeléti iskola zárta be kapuit az influenza miatt
- Bezártak egy iskolát Móron új influenza miatt
- A szolnoki kórházban elhunyt fiú halála összefüggésbe hozható a H1N1 vírusfertőzéssel
- Intenzív osztályon egy kismama az új típusú influenza miatt
- Gyümölcsteával védi a majmokat az influenzától egy ukrán állatkert
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06