Az aszpirin a "selejtes" őssejteket veszi célba
Az aszpirin védhet a vastagbél- és végbéldaganatok ellen
Az aszpirin napi szedésével megelőzhető a vastagbél- és végbéldaganatok (kolorektális tumorok) genetikai rendellenességekben szenvedő betegeknél - állítják brit kutatók, akik Berlinben az Európai Onkológiai Kongresszuson számoltak be vizsgálataikról.
2009.09.21 18:00MTIA kutatási eredmények a betegek szélesebb tömegei számára jelenthetnek reményt, noha további vizsgálatok szükségesek, s az összefüggések kimutatása is hosszabb időt vesz igénybe, mivel az aszpirin jótékony hatása csak több éves szedés után mutatkozik meg. A kolorektális daganatok a második legtöbb halálos áldozatot szedő rosszindulatú tumorféleség az Egyesült Államokban és Európában, ahol évente 560 ezer új megbetegedést diagnosztizálnak, s 250 ezren hunynak el e betegség következtében.
Az aszpirin, mint korábban már kimutatták, alacsony napi adagokban szedve, csökkenti a szívinfarktus és a stroke (agyi érkatasztrófa) kockázatát. John Burn, a Newcastle-i Egyetem Humángenetikai Intézetének professzora munkatársaival hosszú távú követéses vizsgálat keretében tesztelte az aszpirint 1071 olyan személyen, akik egy örökletes betegség-együttesben, az úgynevezett Lynch-szindrómában szenvednek, amikor egy családban halmozottan fordulnak elő különféle rosszindulatú tumorok: gyomordaganatok, vastagbélrák, agy-, prosztata és bőrrák. Nőknél magasabb a petefészek- vagy méhtestrák kockázata. A kutatók a vizsgálat résztvevőit két csoportra osztották - az egyik fele aszpirint szedett, a másik pedig placebót. 29 hónap után még nem volt különbség a két csoport tagjainál diagnosztizált rákos megbetegedések gyakoriságában.
Négy év után viszont szignifikáns különbség mutatkozott meg a vastagbéldaganatok számában: az aszpirinos csoportban 6 tumoros esetet diagnosztizáltak, a placebo-csoportban kimutatott 16 esettel szemben. Mint John Burn rámutatott, bár a vizsgálat némely résztvevője az idők folyamán abbahagyta az aszpirin szedését, a készítmény jótékony hatása a későbbiekben is megmutatkozott.
Más kutatók korábban már kimutatták, hogy az aszpirin csökkenti a vastagbélrák kockázatát. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a készítmény blokkolja a ciklooxigenáz-2 nevű enzimet, amely elősegíti a gyulladás kialakulását, a sejtosztódást, s magas koncentrációban található a tumorokban. John Burn szerint viszont az aszpirin a "selejtes" őssejteket veszi célba, mielőtt azok mutálódni kezdenének, átváltozva prekancerózus (rákot megelőző) sejtekké.
"Amennyiben az aszpirin rontaná az ilyen sejtek túlélési esélyeit, ez megmagyarázná az eredményeinket" - mutatott rá John Burn professzor, megjegyezve, hogy az aszpirinnek mellékhatásai is vannak. A készítményt szedő 11 betegnél alakult ki gyomorvérzés vagy fekély, míg a kontrolcsoportnál 9 ilyen esetet regisztráltak. A Newcastle-i Egyetem tudósai további vizsgálatokat terveznek nagyobb számú betegcsoport bevonásával, akik az aszpirint különböző adagokban szedik majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Megszüntette az eljárást a GVH a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben
- 0:30 Új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
- 23:30 Szombaton mossák a Margit hidat
- 22:30 Fejlesztették a járóbeteg-ellátást a Békés Vármegyei Központi Kórházban
- 21:30 Újabb Wass Albert-regényt visz színre a Békéscsabai Jókai Színház
- 17:31 Antiszemita feliratokat festettek ismeretlenek egy temesvári zsinagóga falára
- 16:15 A londoni művészeti kiállítás látogatói meztelen modellek között szoronganak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06