Ők határozzák meg az egyén nemét
Az X- és az Y-kromoszóma képes kommunikálni egymással
A Leicesteri Egyetem Genetikai Intézetének munkatársai elsőként bizonyították, hogy a férfiak és a nők tényleg képesek az egymással való kommunikációra - legalábbis a gének szintjén.
2009.09.17 19:19medipress.huAz X- és az Y-kromoszómák határozzák meg az egyén nemét. Az Y-kromoszóma az embriót hereképzésre készteti, míg ezen inger hiánya a nemi szervek fejlődését női irányba tolja el. Dr. Zoe Rosser és munkatársai kimutatták, hogy e két kromoszóma egyes régiói között kicserélődhetnek - korábban ezeket a régiókat teljesen izoláltnak vélték.
„Már korábban ismert volt, hogy az Y-kromoszóma képes az önmagával való kommunikációra: egyes darabokat máshová helyez át, mellyel elősegíti a férfiak nemzőképességét befolyásoló mutációk kialakulását. Jelen vizsgálatban azt mutattuk ki, hogy létrejöhet genetikai konverzió az X-kromoszómával is, mely a mutációk újfajta tárházát nyitja meg” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Mark Jobling professzor.
A testi kromoszómák között ismert jelenség, hogy az anyai és apai kromoszómák azonos szakaszai kicserélődhetnek, ezzel növelve a genetikai változatosságot. Azonban a nemi kromoszómák (X és Y) nagyon különböző szerkezetűek, az Y körülbelül harmada az X méretének. Ez a különbség a törzsfejlődés során keletkezett, és emiatt a kutatók sokáig úgy gondolták, hogy a nemi kromoszómák nem kommunikálnak egymással. Mivel ez az elmélet megdőlt, jelenleg a kutatók az X-Y cserélődési folyamat evolúció során bekövetkező változásait, és azok potenciális hatását vizsgálják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


