Az egyedülálló nők a nős pasikhoz vonzódnak?
A nők foglalt férfiakra szeretnek vadászni
Egy tudományos tanulmány bizonyítékot talált arra, hogy a nők előszeretettel vesznek célba olyan férfiakat, aki már párkapcsolatban élnek.
2009.08.18 13:08medipress.huAz Oklahoma Állami Egyetem kutatói a "férfiak elorzásának" nevezték el ezt a jelenséget. A tanulmány során a résztvevőknek közepesen vonzó külsejű férfiak és nők fényképét mutatták meg. A résztvevők felének azt mondták, hogy az illető férfi egyedülálló, a többieknek pedig azt, hogy foglalt. Dr. Melissa Burkley és Jessica Parker kutatók azt figyelték meg, hogy azok közül, akik úgy tudták, hogy a képen szereplő férfi kapcsolatban él, 90 % mutatott érdeklődést.
Azok közül, akiknek azt mondták, hogy egyedülálló, csak 59 % szeretett volna vele megismerkedni. "Az eredmények arra utalnak, hogy az egyedülálló nők jelentősen nagyobb érdeklődést mutatnak olyan férfi iránt, aki kevéssé elérhető számukra." - idézte a kutatókat a Telegraph. "Ez azért lehet így, mert a kapcsolatban élő férfi már kimutatta képességét az elköteleződésre, vagyis más nők már előminősítették." - tették hozzá.
A kutatók azt is megjegyezték, hogy a férfiak nem mutatnak eltérő érdeklődést a foglalt és egyedülálló nők irányában. "Az eredmények kimutatták, hogy csak az egyedülálló nők részesítik előnyben a foglalt célpontokat." - mondták. A tanulmányról beszámoló kutatási cikk a Journal of Experimental Social Psychology-ban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


