A magzat rövidtávú memóriája létezik
A harminchetes magzat is legalább tíz percig emlékszik történtekre
Már a harminchetes magzat is legalább tíz percig emlékszik történtekre, derült ki holland kutatók tanulmányából. Ezek szerint az ember rövidtávú memóriája már az anyaméhben kifejlődik.
2009.07.22 07:09MTIJan Nijhuis, a maastrichti egyetem kutatója és kollégái mintegy száz egészséges várandós nő magzatának emlékezőképességét vizsgálták meg. Ebben az úgynevezett habituáció segítette őket. Ez azt jelenti, hogy tovább tart, míg hozzászoknak a babák egy új ingerhez, mint egy régebbihez. A magzatok reakcióit ultrahang segítségével követték nyomon.
A kutatók 30-38 hetes magzatokat vizsgáltak. Eredményeik arra utalnak, hogy már a harminchetes magzatoknak is van rövidtávú memóriájuk - írta a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. Amennyiben az első próbát követően tíz perccel újra szembesítették őket az ingerrel, jóval kevesebb időre volt szükségük, hogy hozzászokjanak. Így a harminchetes emberi magzat, úgy tűnik, legalább tíz percig emlékszik a vele megtörténtekre. A harmincnégy hetesek pedig még négy hét elteltével is emlékeztek.
A megdöbbentő eredmények hasznosnak bizonyulhatnak. A magzat agyi fejlődésének jobb megértése segíthet a zavarok korai felismerésében - írják a kutatók a Child Development című folyóiratban. Még az is lehetséges, hogy megfelelő terápiákat is ki lehetne fejleszteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06