Egészség
Az Alzheimer-kór korai felismerése minőségi éveket jelenthet a családoknak
Magyarországon 200-250 ezerre tehető az Alzheimer-kórban szenvedők száma, a családtagokkal együtt több mint 1 millió embert érint a probléma.
2023.09.20 17:11MTIA korai felismeréssel a betegség lassítható, az ápolás időszaka kitolható - ismertették az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) szakemberei szerdán.
A csütörtöki Alzheimer-világnap alkalmából az OMIII látogatást szervezett szerdán a sajtó képviselőinek diagnosztikai laboratóriumába, ahol sokrétű és komplex kutatások folynak a betegség korai diagnosztizálására. Az intézet szakembereinek fontos célja a társadalom figyelmének a felhívása az Alzheimer-kórra, ugyanis a korai diagnózissal minőségi éveket nyerhetnek a betegek és a családok.
Erőss Loránd, az OMIII főigazgató főorvosa arról beszélt köszöntőjében, hogy rendkívül fontos a kórkép megelőzése. Ismertette: a betegségben szenvedők száma világszerte elérte az 50 millió főt. A kór egyre nagyobb terhet jelent az egészségügyi és a szociális ellátórendszernek az ápolás miatt.
A főigazgató hangsúlyozta: "A klinikai kutatások kiemelten fontosak, mert nemcsak új diagnosztikai vagy terápiás megközelítésekhez vezethetnek, hanem segítik az úgynevezett good practice kialakítását is. Tehát az Alzheimer-kór kutatásához és klinikai diagnosztikájához szükséges legjobb gyakorlati módszerek meghonosítását és elterjedését is."
Tavaly ősszel jött létre az OMIII-ben a Neurokognitív Kutatási Központ. Fő célja a korai diagnosztikus módszerek hatékonyságának fejlesztése és új vizsgálati eljárások kidolgozása.
Horváth András Attila, a központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők száma 2050-re megháromszorozódik globálisan. Európában ennél kevésbé riasztó a helyzet, de a fejlődő világban és az Egyesült Államokban nagyon meredeken nő a betegek száma.
Úgy fogalmazott: a világ legdrágább betegségévé válik az Alzheimer-kór. Mivel a betegség évtizedekkel korábban kimutatható, a minél korábbi felismerés a kulcslépés - hangoztatta.
A központ kiemelten fontos célja volt, hogy a bizonyos európai országokban már rutinszerűen használt agyvízelemzést beemelje az Alzheimer-kór Magyarországon is elérhető klinikai diagnosztikai sorába. Ennek révén a betegek csaknem 100 százalékos pontosságú diagnózishoz juthatnak. A Semmelweis Egyetemmel közösen bevezetett eljárással az Alzheimer-kórra jellegzetes patológia nagy biztonsággal ítélhető meg.
"A pontos diagnózis ebben a betegcsoportban kiemelt jelentőséggel bír, mivel a mögöttes kórok kimutatása a megfelelő időben és dózisban beállított gyógyszeres terápiát alapvetően meghatározza" - közölte Kamondi Anita, az OMIII neurológiai szakmai igazgatója.
A központban kialakított laborban sokrétű diagnosztikai módszerekkel állapítják meg a betegséget. A laboratóriumi és klinikai tesztek mellett neuropszichológusok játékos tesztekkel vizsgálják a szellemi képességek lehetséges hanyatlását. A mágnesesrezonancia- (MR-) képalkotásra irányuló kutatások igazolták, hogy a térbeli tájékozódás elemzésével segíthető a betegség korai felismerése. Létrehoztak egy mozgáslaboratóriumot is, ahol a szem-kéz koordináció és a nagymozgások romlását tudják megfigyelni. A kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia által szponzorált Lendület program támogatja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:24 Egy kolosszális tengeri szörny koponyáját tárták fel a közelmúltban Dorset partjainál
- 11:30 Eurostat: több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott ideiglenes védelmi státuszt az EU-ban
- 10:30 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország elkötelezett a visegrádi együttműködés mellett
- 9:30 Maruzsa Zoltán: indokolatlan az új pedagógus-életpályáról szóló törvény visszavonása
- 8:30 Varga Mihály: a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta, érkezhetnek az uniós források Magyarországra
- 7:41 BKK: hétfőtől ismét jár a fogaskerekű
- 7:02 Megsülnek az ausztrálok a bozóttüzek és a közelgő ciklon közepette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06